Hungarikumológia

Az emberiség történelmét a mai napig döntően befolyásolja a vándorlás, sőt a modern technika révén az egyének és csoportok migrációja intenzívebb, mint valaha volt. Hajlamosak vagyunk bizalmatlanul kezelni az ideérkező idegeneket, pedig mindaz, amit most saját kultúránknak tekintünk, nem jöhetett volna létre népek és kultúrák keveredése nélkül. A legmagyarabb ételnek tekintett gulyás a Balkánról érkező paprikának és balkáni népek húskészítő főzéstechnikájának elegye. A hazai csipkekészítő műhelyeket az angol kézművesek sarkallták arra, hogy megújítsák a magyar kézműves ipart. Kodályt, aki maga is egy bevándorló lengyel anyának a gyermeke, az osztrák és francia zeneszerzők inspirálták. Kultúránkat - mint minden kultúrát - vizsgálhatjuk úgy, mint a bevándorlások sajátos lenyomatát. Hiszen rengeteg helyről és népcsoporttól merít, sőt illusztris alakjaink, akik meghatározó szerepet játszottak kulturális értékeink megteremtésében, nem ritkán maguk is bevándorlók leszármazottai. Közülünk vagy közvetlen leszármazottaink közül is sokan, bevándorlóként a világ más-más helyén élik majd le életüket, továbbadva mindazt a tudást, tapasztalatot és értékrendet, amit Magyarországról magukkal visznek. Kultúránk így válik részévé annak a millió szálon futó, és egymásba fonódó hatalmas szellemi áramlásnak, ami a különböző kultúrákat megteremti, megújítja, és mindazt az értéket, ami helyi szinten megszületik, az egész világ számára ismertté és elismertté teszi.

Bárki nekünk szegezheti a kérdést, hogy vajon mitől magyar a gulyás, a halasi csipke vagy bármely, a világban számon tartott magyar jellegzetesség? Jogosan lehetünk büszkék rájuk, ugyanakkor mindegyikben szinte részletről részletre kimutatható valamiféle rokonság egy másik nép hasonló produktumával. Ha így tesszük föl a kérdést, nehéz rá válaszolni, de vajon kell-e? Hiszen eredetiségünk nem az egyes részletekben ragadható meg, hanem abban a folyamatban, ahogy érzékenyen reagálva mindarra, ami körülöttünk a világban történik, fölszívjuk, és újra összerakjuk saját szájunk íze szerint a világ legkülönbözőbb dolgait. Ebben a megújulási folyamatban maradhat a kultúránk élő és izgalmas, és válhat elszakíthatatlan kötelékké közösségünk minden tagja számára. Ha tudunk együtt gondolkodni, együtt tevékenykedni, nyitottan egymásra és a világra, mindig újra és újra előrukkolunk majd valami leleménnyel, ami csak itt születhet meg, és semmi mással össze nem vethető. De még fontosabb, hogy mindenki úgy érezheti, ott volt a szülőágy közelében.