A mai diavetítő ősének a „laterna magicát” a bűvös lámpát tarják. Első leírása1640-ből származik és kézzel festett üveglemezeket lehetett vele bemutatni. A találmány először Németalföldön Hollandiában terjedt el. Hazánkba az első máig épségben meglévő készülék a Rákóczi-szabadságharc idején került. A kézzel festett képeket később a fotótechnikával sokszorosított diafelvételek váltották fel, amelyek használata aránylag sokáig 1950-ig jellemezte a gyártást és az utolsó üvegdia sorozat az orosz-szovjet képzőművészet alkotásait mutatta be.

 A szalagos diafilmgyártás elindulása még az üvegdiák használatával párhuzamosan az 1920-as évek elejére esik. A Falu Urániája nevű ismeretterjesztő társaság saját fejlesztésű gépekkel járta az ország falvait. A diafilm klasszikus fénykora az 1950-es évek elejétől az 1990-es évek elejéig tartott. Ez idő alatt hatalmas választékban és aránylag alacsony árért voltak beszerezhetők a kópiák. 1948-tól a Magyar Fotó Állami Vállalat Dia-osztálya, majd 1954-től a Magyar Diafilmgyártó Vállalatkészített elsősorban a közművelődés és közoktatás számára dia-szalagokat. Az ismeretterjesztő diafilmeket az 1950-es évek elején jelentős számban készültek a korszakra jellemző "politikai propaganda alkotások".

A lángmentes filmnyersanyag bevezetésével (1953) megkezdődött a mesediafilmek tömeges gyártása. A fokozatosan kialakuló műfaj a televízió megjelenése előtt a „házi mozi” szinte kizárólagos formáját jelentette, és ma már egyet jelentenek magával a "diafilm" fogalmával. Gyártásuk kezdetekor, tehát az 1950-es évek elejétől 31 mű jelezte az induló választékot. Néhány év alatt megsokszorozódtak a mese kiadványok, s az ötvenes hatvanas évek fordulóján már elérték a 200 címet.

 Kezdetben a gyors mennyiségi felfutást elősegítették a hazai és az egykori szocialista országok, elsősorban a szovjet rajzfilmgyártás terméséből készült diafeldolgozások. Az eredeti mozgófilmek képi világát a hazai filmforgalmazás és archiválás esetlegessége miatt részben ezek a diaváltozatok őrizték meg számunkra. Így megjelent A kiskakas gyémánt félkrajcárja (1954), A két bors ökröcske (1956), A kutyakötelesség (1957), Lúdas Matyi (1976), Vuk (1979) stb. A magyar rajzfilm klasszikusai nem csak nevüket adták az a diaváltozatokhoz, hanem maguk is rajzoltak olyan képsorozatokat, amelyek csak diafilmként láttak napvilágot ( például Macskássy Gyula-Várnai György Három kívánság , MacskássyGyula - Dargay Attila Jancsi és Juliska , Richly Zsolt Harcsabajusz kapitány ).

A rajzfilmek dia változatai mellett kialakultak a játékfilmek fotóiból összeállított szalagok, melyek nem szolgáltak nézői számára mással, mint segítségükkel felidézhetők voltak a látott mozielőadás élménye. Ifjúsági regényeknek - Gulliver, Don Quijote, Koldus és királyfi, Münchhausen  - is születtek diaváltozatai Ennek az eljárásnak egy szélsőséges példája Dumas majdnem 1500 oldalas Monte Cristojának 75 kockás változata.

 Az 1970-es évek közepétől a szerkesztők tudatosan törekedtek arra, hogy a mese diafilmeket az esztétikai nevelés szolgálatába állítsák. Így főképp olyan irodalmi alkotások kerültek feldolgozásra, mint Weöres Sándor, Kassák Lajos, József Attila stb. gyermekversei, Andersen, Benedek Elek meséi, melyek szövegcsonkítás nélkül válhattak a képek kísérőszövegévé.

 A grafikai színvonal is fejlődött az évtizedek alatt; a hagyományos tempera és aquarell képek mellett egyre nagyobb számban jelentek meg más technikák (kollázsok, textilképek, bábfigurák stb.).

A Diafilmgyártó a Magyar Filmtröszt tagjaként részt vállalt a filmexportból is. Számtalan ország megrendelésére a legsikeresebb hazai diafilmeknek elkészítette angol, francia, német holland svéd, finn, görög, perzsa, egyéb nyelvű változatait, valamint néhány ismeretterjesztő összeállítás, elsősorban Öveges József fizikai kísérleteinek dia-adaptációit adta ki idegen nyelveken.

A videó, a kábeltelevíziók, az égi csatornák és a technikai fejlődés az 1990-es évek elején háttérbe szorították a diafilmvetítést. Egy fél évtizedes „Csipkerózsika álom után” - talán a nosztalgiahullám hatására sok családban ismét előkerültek a polcokon porosodó vetítő gépek, és jelentősen megnőtt az igény a szalagok iránt.

Időközben a grafikusok egy újabb nemzedéke nőtt föl: Gondos Mária, Szalay György, Mezei Ildikó és nem utolsó sorban Bartos Erika akineknépszerű mesealakjai Bogyó és Babóca  varázsolódtak a legkisebbek örömére a filmszalagra. A Diafilmgyártó Kft. kiadványai nem csak a nosztalgiahullámot használták ki, de korszerű grafikai nyelvezettel szólnak az érdeklődőkhöz mintegy összekapcsolva a múltat a jelennel.

Végezetül tegyük fel a kérdést: miért is hungarikum a diafilm? Mert ebben a műfajban nagyhatalom lettünk, több mint 90 éve a világháború éveinek kivételével folyamatosan virágzik Magyarországon az állóképvetítés, dacolva a technikai fejlődéssel, az újabb és újabb technikai eszközök kínálatával így a mesélésnek, a közös családi együttlétnek ez az intim műfaja az Európai Unióban csak nálunk található meg a maga teljes tárházával. Csak hazánkban gyártanak diafilmeket, régieket és újakat. A kiadványok anyanyelvünkön kívül megjelennek világnyelveken is kicsik és nagyok örömére.

Bíró Ferenc diafilmgyűjtő