Tue Anh Nguyen és családja – Vietnam-Magyarország

Édesapja fizikus, aki először a Nyelvi Előkészítő Intézetben tanulta a magyar nyelvet egy évig, ami nagyon nehéz volt, mert szerinte a magyar nem hasonlít  semmilyen másik nyelvhez sem.

Mielőtt idejött már 10 évet dolgozott Vietnamban, az ottani egyetemen.

1986-ban jöttek át. Tue Anh ebben az évben született. Édesanyjával és húgával együtt 1992-ben, hatéves korában jöttek Magyarországra az édesapja után. Húga most Londonban tanul.

Tue Anh édesapja az MTA - Izotópkutató Intézetében dolgozik azóta is. Az államközi szerződés értelmében négy évig maradhatott, s aztán saját döntésük alapján maradtak még. Felesége, Que Anh is megtanult magyarul, s kandidátusként az MTA-ban dolgozott. A disszertációját befejezve szeretett volna visszamenni Vietnamban dolgozni, a Hanoi Tudományegyetemre, de a lányoknak már nagyon megtetszett Magyarország és a magyar iskola, a a barátok. A férjének szintén jó volt itt és azután döntöttek úgy, hogy maradnak.

1995-ben szerettek volna hazatelepülni. A tervüket átcsúsztatták 1998-ra, de akkor a gyerekek már ide jártak iskolába. Tue Anh hetedikes volt, sok magyar baráttal. Tue Anh szerint az átállás lenne a nehéz, mivel magyarul tanult, s aztán vietnamiul kellett volna tovább tanulni, amit nem akart vállalni.

Szeretnék a magyar állampolgárságot, egyszerre adták be a kérelmet mind a hárman. Ennek vannak praktikus okai is, például Tue Anh könnyebben tud így vízumot kapni, ha tervei szerint külföldön szeretne még tanulni. Másrészt - mint mondják - már olyan régóta élnek itt, hogy tényleg ez az otthonuk, ide jönnek haza. A húga már magyar állampolgár, ők hárman is szeretnének azok lenni.

Tue Anh édesanyja, Que Anh miután elméleti közgazdságtanból befejezte a a disszertációját, szeretett volna visszamenni Vietnamba. 2000-től 2006-ig minden évben három hónapot töltött Hanoi-ban, ahol az ottani tudományegyetemen tartott előadásokat. Neki kicsit hiányzik az a közeg, a kollégái és a diákok is.

Miután eldőlt, hogy Magyarországon maradnak a csipkével való foglalatosságot választotta magának. Vietnami csipke korábban nagyon kevés volt Magyarországon. A Nguyen család alapított egy vállalkozást, amelyet a csipkék forgalmazására hoztak létre. Tue Anh édesanyjának ugyanis nagyra értékeli azt a kétkezi munkát, ami a csipkében van. Mint mondja, a csipkében van egy különleges szépség és emberi lélek.

Vietnamban, több, mint 300 faluban készítenek csipkét. Minden faluban más-más mintát készítenek, más-más méreteket. Van, ahol moderneket csinálnak, van ahol tradicionálisat, ezért kell minél több faluból begyűjteni a csipkéket, hogy egy széles választékot tudjon kínálni a vásárlóknak, viszonteladóknak, kiskereskedőknek. Vietnamban van egy segítőjük, ő gyűjti össze a csipkéket és küldi tovább ide, Magyarországra. A vásárlói magyarok, horvátok, csehek, szlovákok, lengyelek.

Vietnami csipkéből javarészt asztalterítítőt, ágyneműt, kimono-ruhát, párnát, takarókat készítenek.

A jellemző minták: egyszerű virágok, rózsák, napraforgók, szőlők.

Que Anh nem tud csipkét csinálni, csak „kicsikét javítgatni”.

A halasi csipke nagyon kicsi méret, nagyon különleges és nagyon szép, nagyon vékony cérnából és nagyon sok ideig készül. Ez a termék csak a királyoknak való szerinte. Az ára miatt is.

A vietnami csipkéből nagyon sok fogy, mert nem olyan drága, mint a halasi csipke. Vietnami csipkéből létezik három méter átmérőjű terítő is. Nemcsak fehér és törtfehér, hanem sárgás és piros színű csipkéik is vannak.