Sziasztok!

Ezt most nem mi írjuk, hanem rólunk írták. A filmekről, a kampányról, a szereplőkről, az egészről. Arról, hogy mi született itt meg. Most itt van az egész egyben, egy darab 50 perc, melynek minden része külön-külön és együtt is élvezhető.

Olvassátok. Nézzétek. Szeretettel.

Szép és emberi történetek peregnek előttünk, és ami a legfontosabb, hogy mindez politikai felhang nélkül történik. Bár ezek az emberek nem magyarok és nem is cél, hogy azzá váljanak, ide akarnak tartozni, itt akarnak teljes értékű életet élni és több szempontból is ide tették le a voksukat: saját hazájukat hagyták el, mert ide akartak jönni, itt akartak élni. Szomorú és morbid szembesülni a ténnyel, hogy tőlünk tömegével mennek el a fiatalok, ők meg valamiért- nyilván mindenki másért- szeretnek itt lenni. A kedvesen görbe tükör által sokat tanulhatunk önmagunkról is. Mindegyik alkotás egy másik világ, egy teljesen eltérő látásmód, mégis összefűzhetőek egyetlen gyöngysorrá: egy varázslatosan sajátos, kortárs országimázsfilm született, remek zenével és csodálatos képekkel, amik már-már azt is feledtetik, hogy rólunk van szó. Íme, Magyarország 2011.

Szabó Ágnes, magyar.film.hu

A kampány célja, hogy a bevándorlókat a magyar társadalom integráns részeiként mutassa be, s hogy elősegítse társadalmi elfogadottságukat, beilleszkedésüket. Úgy gondolták, erre a legjobb megoldás, ha kiválasztanak néhány magától értetődő kapcsolódási pontot, amely összekötheti a többségi társadalmat a kampány során bemutatott bevándorlókkal. Olyan fenoméneket kerestek, amelyekről minden született magyarnak eszébe jut valami, egy élmény, egy benyomás. S amely időközben nagyon fontossá vált a kisfilmekben szereplők életében is. Így esett a választás a bűvös kockára, a gulyásra, a cinetripre, a magyar dzsesszre, a magyar borra, a kávéházi kultúrára, a diafilmre, a már említett halasi csipkére, a Kodály- és a Pető-módszerre. „A lényeg a bevándorló, a hungarikum csak a csomagolás.”

Csider István Zoltán, nol.hu

Magyar vagy? Szeretsz itt élni? Nem? Hát nem lep meg. A közhelyek közhelye ugyan, de a magyar tényleg szeret panaszkodni, és élvezettel szidja a saját országát. Hogy ő elmegy. Hogy ő itt nem hajlandó. Hogy ez mennyire borzalmas.

Ebből a szemszögből nézve teljesen érthetetlennek tűnik az, ha egy másik náció tagja mindenáron ebben az országban szeretne élni, hogy ezt tekinti az otthonának, itt érzi jól magát, és esze ágában sincs visszaköltözni oda, ahonnan jött. Érthetetlen. Meg hát minek jön ide, csak elveszi a dolgos magyar kéztől a munkát, hülye szokásai vannak, miért nem jó neki máshol, nem férünk el tőle a buszon, megveszi előttünk az utolsó vaníliás croissant-t a péknél, és még sorolhatnám.

A bevándorlás nem csak Magyarországot érinti, hanem egész az egész Európai Uniót, és igen, néha problémát jelent. De amikor nem, azt meg kell mutatni. A MetaforumFilm Stúdió pedig vette a bátorságot, hogy megtegye, és kicsit kiforgassa azokat a nemzeti jelképeket, amiket hamisítatlanul magyarnak tartunk. A Mi, ha nem magyar? kampány nem csak arra szeretne rávilágítani, hogy az itt élő idegenek nem is annyira azok, vagy hogy a magyar jelképek mennyi többlettartalmat kapnak egy máshonnan érkező ember értelmezésében, hanem arra is, hogy mi mennyire hülyék tudunk lenni saját magunkkal szemben.

A 10 kisfilmet tíz különböző stáb rendezte, és mindegyik egy-egy külön világot hozott magával, hangulatban, stílusban, képekben, de egy dolog mindegyikben közös – hogy szépek. Nem a nyálas, szájbarágós fajta szépség ez, hanem az egyszerű.

Varga Julis, kulturpart.hu