Ivan 1968. március 6-án, Uruguayban, Montevideóban született. Az országot 1976-ban hagyták el, átmentek Buenos Airesbe, ott éltek két évet, utána a szülei politikai menekültekként kerültek Magyarországra. 1978. december 23-án érkeztek meg, pont karácsonykor. Rettenetes hóra emlékszik, de a szabadság lehelete egyből megcsapta. Először Székesfehérváron laktak 6 hónapig, aztán költöztek Budapestre. Óbudára, a Mókus utcai zenei iskolába járt a húgával, pedig állítása szerint közük sem volt a zenéhez. Botrányos volt az első felvételijük: ő szakadt ruhában, focilabdával a kezében, egyenesen a focipályáról ment be, a húga pedig a legszínesebb ruháját vette fel. Első alkalommal ki is rúgták őket onnan.

Nyomdaiparin érettségizett, járt az ELTE-re is antropológia szakra, de végül a színészet és a zenélés mellett döntött. Az egyetem alatt bekerült a Mozgóházba, mint színész. Velük körülutazta a világot. Kicsit megunta ezután Pestet, Barcelonába költözött, ott élt több mint 8 évig, és főleg utcaszoborként dolgozott. Egy 50x50 centiméteres színpadon asztronautát alakított, de nem került a színpad közelébe, ezért visszajött. Nála a szkafandernek különleges jelentése van: úgy gondolja, a sci-fivel kulturálisan előrevetítjük a jövőnket. Nemsokára kiszakadunk a Földből, de mivel mi vagyunk az élet hordozói, továbbvihetjük majd azt a lényeget, ami a testünkbe van zárva. A művészet az a fajta absztrakció, ami szerinte emberré teszi az embert.

Tetszett neki Barcelona, de nem voltak ott kapcsolatai, így visszakívánkozott. Imádja Budapestet, mióta visszatért, azóta itt pörög.

Zenekarokkal kezdte a színpadi pályafutását, filmezni is tanult, majd a viselkedés mintákat kutatta. Antropológus lett belőle, de végül úgy döntött, hogy színház-antropológiával akar foglalkozni. 

Amióta visszajött Barcelonából, bekerült a Tápszínházba, ahol különböző darabokkal járja a színpadokat. Néhány hónap alatt többet csinált, mint Barcelonában 8,5 év alatt. Van egy zenekara, a Rojo Vivo. Azt reméli, világsiker lesz. Vegyítik a latint az etno zenével, a funkkal, a jazzel és a raggamoffinnal. Ez az ő gazdagsága, amivel többet tud adni az embereknek. A minőség nagyon fontos számára, a zenekara olyan zenészekből áll, akik a legtehetségesebbek.

Mielőtt elment egyetemre, 2 évig idegenvezető volt Budapesten. A várost gyönyörűnek tartja, Európa rejtélyes gyöngyszemének. Főleg a Duna miatt. Az itteni klasszicista épületeket és hidakat szintén gyönyörűnek találja. Ő úgy tudta megtalálni a helyét, hogy zenész-színész lett. Ahhoz, hogy bármilyen társadalomban meg tudj élni, szerinte kapcsolatok kellenek. Neki ez itt alakult ki.

Imádja a magyar kultúrát, a nyelvet, a szokásokat. Úgy érzi, nem tartozik ide, de a saját országához sem. Földönkívülinek nevezi magát. Uruguayban nagyon hangosan beszélnek az emberek, Magyarországon nem így volt, ezt először furcsának találta. Korábbi hazájában fontos volt a szemkontaktus, de ott nem lehetett hosszasan a másik ember szemébe nézni. Nálunk folyamatosan megnézték tetőtől talpig, ami zavaró volt először.

Sikerült rengeteg barátot szereznie, ezért képtelen lenne újra elmenni innen. Amikor visszajött, ugyanott tudta folytatni, ahol abbahagyta. A barátai, a kapcsolatai megmaradtak. Ragaszkodik Magyarországhoz, mert rengeteg barátja van, ezt a nyelvet beszéli, és imádja a Dunát meg a szép magyar nőket. Az ország fizikai és kulturális szépségei lenyűgözik. Úgy érzi, ő itt tud a legjobban megnyilvánulni. Többé nem megy el, mert itt van kedve harcolni, és elismertetni magát. A magyar oldalát sokkal erősebbnek érzi, mint az uruguayit, de azt sem tagadja le. Magyarországon volt szerelmes is nagyon sokszor.

Évekkel ezelőtt volt utoljára Cinetripen. Az első alkalom hangulatát idézte fel a most. Élete első Cinetripjét úgy élte meg, mintha visszakerült volna az anyaméhbe. A 90-es évek végén a Széchenyi-fürdőben tartották, mindenki táncolt az elektronikus zenére a vízben, és közben filmeket vetítettek. Volt egy pár, aki két órán keresztül szeretkezett a medencében. Mindenki eufórikusan felszabadult volt. Ivan ekkor lett szerelmes ebbe a fürdőző szórakozásba.

Meggyőződése, hogy a Cinetripet egyszer az életben mindenkinek ki kell próbálnia. Egy olyan klasszicista épületben lehet a vízben bulizni, mint a Rudas vagy a Széchenyi-fürdő, amelyekről korábban el sem tudta képzelni az ember, hogy ne a rendeltetésének megfelelően használja. Az ilyen eseményt brutális endorfinadagolásnak tartja, amit úgy érünk el, hogy közben nem veszünk be semmilyen bódítószert.

A beszélgetés végén azt mondta, ha rájön az élet értelmére, elmondja majd mindenkinek. Addig is keresi.