HU | ENG
  • Főoldal
  • A program
  • Filmek és bevándorlók
    • Mi, ha nem magyar?
    • Csimi, Ceceg és a gulyás
    • Hernyák és a magyar bor
    • Julija és a Pető módszer
    • Tue Anh és a halasi csipke
    • Min és a pesti kávéházak
    • Lorna és a diafilm
    • Tabeira és a Cinetrip
    • Burány és a magyar jazz
    • Naomi és a Kodály-módszer
    • Danila és a bűvös kocka
  • Az alkotók
  • Sajtó
  • Hungarikumológia
  • Kapcsolat
Ivan Tabeira

Ivan Tabeira

szereplő
Színész. Zenész. Nagydumás.
Ivan és családja véletlenül került Magyarországra. Urugayból jöttek. Ivan aztán öt évig Barcelonában élt. Mégis visszatért ide. És itt is marad. Royo Vivo!

Ivan 1968. március 6-án, Uruguayban, Montevideóban született. Az országot 1976-ban hagyták el, átmentek Buenos Airesbe, ott éltek két évet, utána a szülei politikai menekültekként kerültek Magyarországra. 1978. december 23-án érkeztek meg, pont karácsonykor. Rettenetes hóra emlékszik, de a szabadság lehelete egyből megcsapta. Először Székesfehérváron laktak 6 hónapig, aztán költöztek Budapestre. Óbudára, a Mókus utcai zenei iskolába járt a húgával, pedig állítása szerint közük sem volt a zenéhez. Botrányos volt az első felvételijük: ő szakadt ruhában, focilabdával a kezében, egyenesen a focipályáról ment be, a húga pedig a legszínesebb ruháját vette fel. Első alkalommal ki is rúgták őket onnan.

Nyomdaiparin érettségizett, járt az ELTE-re is antropológia szakra, de végül a színészet és a zenélés mellett döntött. Az egyetem alatt bekerült a Mozgóházba, mint színész. Velük körülutazta a világot. Kicsit megunta ezután Pestet, Barcelonába költözött, ott élt több mint 8 évig, és főleg utcaszoborként dolgozott. Egy 50x50 centiméteres színpadon asztronautát alakított, de nem került a színpad közelébe, ezért visszajött. Nála a szkafandernek különleges jelentése van: úgy gondolja, a sci-fivel kulturálisan előrevetítjük a jövőnket. Nemsokára kiszakadunk a Földből, de mivel mi vagyunk az élet hordozói, továbbvihetjük majd azt a lényeget, ami a testünkbe van zárva. A művészet az a fajta absztrakció, ami szerinte emberré teszi az embert.




Tetszett neki Barcelona, de nem voltak ott kapcsolatai, így visszakívánkozott. Imádja Budapestet, mióta visszatért, azóta itt pörög.

Zenekarokkal kezdte a színpadi pályafutását, filmezni is tanult, majd a viselkedés mintákat kutatta. Antropológus lett belőle, de végül úgy döntött, hogy színház-antropológiával akar foglalkozni. 

Amióta visszajött Barcelonából, bekerült a Tápszínházba, ahol különböző darabokkal járja a színpadokat. Néhány hónap alatt többet csinált, mint Barcelonában 8,5 év alatt. Van egy zenekara, a Rojo Vivo. Azt reméli, világsiker lesz. Vegyítik a latint az etno zenével, a funkkal, a jazzel és a raggamoffinnal. Ez az ő gazdagsága, amivel többet tud adni az embereknek. A minőség nagyon fontos számára, a zenekara olyan zenészekből áll, akik a legtehetségesebbek.

Mielőtt elment egyetemre, 2 évig idegenvezető volt Budapesten. A várost gyönyörűnek tartja, Európa rejtélyes gyöngyszemének. Főleg a Duna miatt. Az itteni klasszicista épületeket és hidakat szintén gyönyörűnek találja. Ő úgy tudta megtalálni a helyét, hogy zenész-színész lett. Ahhoz, hogy bármilyen társadalomban meg tudj élni, szerinte kapcsolatok kellenek. Neki ez itt alakult ki.





Imádja a magyar kultúrát, a nyelvet, a szokásokat. Úgy érzi, nem tartozik ide, de a saját országához sem. Földönkívülinek nevezi magát. Uruguayban nagyon hangosan beszélnek az emberek, Magyarországon nem így volt, ezt először furcsának találta. Korábbi hazájában fontos volt a szemkontaktus, de ott nem lehetett hosszasan a másik ember szemébe nézni. Nálunk folyamatosan megnézték tetőtől talpig, ami zavaró volt először.

Sikerült rengeteg barátot szereznie, ezért képtelen lenne újra elmenni innen. Amikor visszajött, ugyanott tudta folytatni, ahol abbahagyta. A barátai, a kapcsolatai megmaradtak. Ragaszkodik Magyarországhoz, mert rengeteg barátja van, ezt a nyelvet beszéli, és imádja a Dunát meg a szép magyar nőket. Az ország fizikai és kulturális szépségei lenyűgözik. Úgy érzi, ő itt tud a legjobban megnyilvánulni. Többé nem megy el, mert itt van kedve harcolni, és elismertetni magát. A magyar oldalát sokkal erősebbnek érzi, mint az uruguayit, de azt sem tagadja le. Magyarországon volt szerelmes is nagyon sokszor.




Évekkel ezelőtt volt utoljára Cinetripen. Az első alkalom hangulatát idézte fel a most. Élete első Cinetripjét úgy élte meg, mintha visszakerült volna az anyaméhbe. A 90-es évek végén a Széchenyi-fürdőben tartották, mindenki táncolt az elektronikus zenére a vízben, és közben filmeket vetítettek. Volt egy pár, aki két órán keresztül szeretkezett a medencében. Mindenki eufórikusan felszabadult volt. Ivan ekkor lett szerelmes ebbe a fürdőző szórakozásba.

Meggyőződése, hogy a Cinetripet egyszer az életben mindenkinek ki kell próbálnia. Egy olyan klasszicista épületben lehet a vízben bulizni, mint a Rudas vagy a Széchenyi-fürdő, amelyekről korábban el sem tudta képzelni az ember, hogy ne a rendeltetésének megfelelően használja. Az ilyen eseményt brutális endorfinadagolásnak tartja, amit úgy érünk el, hogy közben nem veszünk be semmilyen bódítószert.

A beszélgetés végén azt mondta, ha rájön az élet értelmére, elmondja majd mindenkinek. Addig is keresi.




© Copyright Metaforum Film 2011
Designed by Avalanche
1033 Budapest, Búza utca 12-14.
info@hungarikumfilm.hu
Látogatószámláló:
251880