Danila
Danila és családja 1996-ban érkezett Magyarországra. Eredetileg az édesapja unokatestvérét és annak családját látogatták meg, de a szülei beleszerettek Budapestbe, és elhatározták, hogy itt taníttatják a fiaikat. Öccsével együtt először fél évig orosz iskolába jártak, de nem szerették, mert az ukrán származásuk miatt lenézték őket. Szüleik belátták, hogy a magyar iskola sokkal jobb lesz nekik. Az öccse első, Dani a hetedik osztályban kezdett. Nehéz dolguk volt, mert egy-két évbe telt, mire megtanulták jól beszélni a nyelvet. Az iskolában a tanárok csak néhány szót tudtak oroszul, de nekik ez is jól esett az elején, mert jobban érezték magukat az orosz szavaktól.
Danila ukrán állampolgár, de egyik szülője üzbég, a másik orosz, az anyja emellett félig örmény is. Ő orosz származásúnak vallja magát, nem beszél ukránul. Nem gondolja, hogy a bevándorlók bármivel rosszabbak lennének. Nem szegényebbek vagy gazdagabbak, nem tudnak többet vagy kevesebbet, nem rosszindulatúbbak, vagy kedvesebbek másoknál. Szimplán ugyanolyan emberek, mint bárki körülöttünk.
Amíg a Krím-félszigeten éltek, az apja technika tanárként dolgozott, a tanítványainak alapított egy feltaláló klubot. Kis zseniket nevelt. Aztán egyre rosszabb anyagi helyzetbe kerültek, ezért a szülei virágárusításba kezdtek. Volt egy hatalmas telkük, ahol tulipánt és rózsát termesztettek. Akkoriban sok volt a környékükön a tatárok és az oroszok közötti konfliktus, illetve a maffiaháborúk is kezdtek elharapózni. Mindez közrejátszott a költözésükben.
Miután megérkeztek, vettek egy lakást és egy boltot. Az édesanyja rendszeresen kilátogatott az Arab Emirátusokba, apróbb ajándéktárgyakat vásárolt, és azokat itt próbálta eladni. Nem volt rá nagy kereslet, ezért ezt hamar abbahagyta. Nemrég utazási irodát nyitott.
Danila apja nem tudta folytatni a tanítást Magyarországon. Most a fiai munkájában segít be, az általuk rendezett klipekben ő rakja össze a „kütyüket”. Egyszer megválasztották Magyarország 46. legcoolabb emberének , mert készített egy mozgó utat, ami együtt mozgott a háttérrel, így haladást imitált a külső szemlélő számára.
Közben a szülei szétmentek, az apja pedig lakásfelújításokkal kezdett el foglalkozni.
Danila magyar környezetben nőtt fel, és abban is él, de úgy érzi, ha hazamegy, vagy ha felhívja az édesanyja, akkor oroszul szólal meg először, mert ő orosz identitású és az is marad. Az orosz gyökerei jobban kötik, jobban megtartják őt, de ennek ellenére szereti Magyarországot, jó neki itt élni.
A gimnázium elején még mindig nem ment neki akcentus nélkül a magyar nyelv, ezért az osztálytársai azt hitték, hogy olyan primitív, hogy még beszélni sem tud rendesen. Nem tudták róla, hogy külföldi. Akkoriban a nevét is magyarosítva használta, Kosztil Dánielként mutatkozott be mindenkinek. Volt egy nehéz pillanata az osztályában, amikor megkérdezték, hogy Fradi vagy Újpest szurkoló. Ő akkor még nem ismerte ezeket a csapatokat, azt sem tudta, hogy fociznak, ezért találomra a Fradit mondta. Jó döntésnek bizonyult, egyszeriben jóban lett az osztály nagyobbik felével. Sosem volt még Fradi meccsen, de az akkor szerzett barátai azóta is kitartanak mellette.
Az ELTE-re járt orosz nyelv és irodalom szakra. Ott döntötte el, hogy filmekkel szeretne foglalkozni. A barátaival kialakítottak egy saját kis alkotóközösséget, sokáig csak velük kommunikált, ezért mufurcnak tartották. Aztán később megnyílt a többi ember számára is. A mostani alkotótársait szinte kivétel nélkül a gimnáziumi évekből kerültek ki.
A magyar emberekről azt mondja, maximálisan befogadók, minimálisan kirekesztők. Még sosem volt része itt kirekesztésben. A magyar hozzáállást indokolatlanul pesszimistának találja, nem érti, hogy ha minden rendben van, az itteniek miért látják mégis olyan rossznak a világot. Azt is megfigyelte, hogy a magyar fiatalok gyakran szinte szégyellik a magyarságukat, elvágyódnak az országból. Ezzel szemben a családja évekig küzdött, hogy magyar állampolgárok lehessenek. A fiataloknak a magyarságukkal kapcsolatos érdektelensége néha idegesíti őt. Hozzátette: néha az is, hogy az emberek a metróban nem akarnak a mozgólépcső jobb oldalára állni, ami pedig a világ minden nagyvárosában így működik – kivéve Budapesten.
Úgy érzi, nagyon sokat köszönhet az eddig Magyarországon töltött 14 évnek. Eszében sincs ezt úgy meghálálni, hogy hátat fordít az itt megszerzett tudásnak és embereknek, hogy máshol keresse a boldogulását, inkább szeretne még az országban maradni és itt tenni hasznossá magát.
Amit nagyon szeret Magyarországban: Budapestet, a közlekedést, a házi ételeket, kedvence a körömpörkölt, a házi pálinkát, abból is az adonyit, mert szerinte ott készítik a legjobbat. A lomtalanítás szokása lenyűgözi. Szerinte leírhatatlan az a szürreális világ, amely ilyenkor teremtődik meg az utcákon.